Település:
Bács-Kiskun megye, Lakitelek


Lakitelek Árpád kori romtemplom


Árpád-kori templom Lakitelek legrégebbi épített emléke. A település korábbi neve Felső-Alpár volt, melynek első említése igen korán, 1075-ből való. A felsőalpári romtemplom feltárása egy komoly turisztikai fejlesztési projekt keretében valósult meg, pályázati támogatással. Mellette egy régészeti-művészettörténeti komplexum is épült.

Templomhalom, Árpádszállás. Lakitelek külterületén, a tőserdei Tisza-holtág mentén egymás mellett található e két igen beszédes nevű terület, melyek nevének eredete egészen a közelmúltig a feledés homályába merült. 2015-ben már csak legenda volt, hogy „ott a régi TSZ-központban egy nagyon régi templom van a domb alatt”, a közelben zajló építkezések során nem találtak semmit. Aztán megtörtént a csoda, ott, ahol az ezeréves monda szerint lennie kell és a régi térkép is mutatja, a Templomhalom területén megtalálták az egykori Felső-Alpár nevű gazdag, Árpád-kori település ősi templomát. Anonymus szerint itt a közelben lehetett az a táborhely is, ahol Árpád vezér megpihent pár napra a bolgár Zalán fejedelemmel vívott végső csata előtt, a csata pedig, amely az Alpári síkon zajlott le, a magyarok győzelmével ért véget.

lakitelek-templomrom-2.jpgLakiteleken a XI. századi templom ásatásán három régész, Rosta Szabolcs, dr. Sárosi Edit és Wilhelm Gábor vett részt. Kiderült, hogy a templomot a XIV. században alakították szögletes szentélyűre és akkor bővítették ki a hajót is. Hasonló állapotú templomok felfedezése ritkaság a Dél-Alföldön, ahol a XVIII-XIX. században az újra benépesülő vidék lakói a kőhiány miatt a templomromok többségét elhordták.

A középkorban a területen egy nagyon fontos, királyi útvonal haladt keresztül, amely Szolnokot és Szegedet kötötte össze. A XIX. század eleji térképek egy kápolnadombot is jeleztek a helyszínen, amely az egykori Felső-Alpár településhez tartozott. A sószállító útvonal mellett feküdt Felső-Alpár, amely apátsági és királyi birtok is volt, valamint itt vezetett át egy rév a Tiszán.

lakitelek-palinkahaz.jpgA közel ezer éves templom két méter magasan álló falai egyedülállóak a maguk nemében. Az épület megmenekülésének története sem mindennapi. Az 1920-as években a terület lelkiismeretes birtokosa, Kiss Albert homokkal betemettette a templomrom még magasan álló falait, hogy ne hordja el a köveit a környék élelmes lakossága, így mentette meg ezt a ritka műemléket az utókornak. Érdekes módon a romok feltárása szintén egy lelkes magánszemélyhez köthető.

Jelenleg a falak a Tőserdei Pálinkaház udvarán találhatóak, nyitvatartási időben szabadon megtekinthetőek, a templom feltárásának történetét bemutató kiállítással együtt. Ha valakinek ez sem lenne elegendő, áldozhat a gasztronómia oltárán az étteremben vagy a pálinkaházban.

Forrás: https://www.turautak.com/cikkek/varak--romok/templomromok/lakitelek--arpad-kori-templomrom.html

 

 

 

Kiemelt ApróHirdetések

További kiemelt ApróHirdetések »

 

 

HelyiVilága Magazin ajánló

További magazin cikkek »

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »

 

Helyi szolgáltatók

További helyi szolgáltatók »